Ön-t-gyújtó, engem is

folyékony karcsúság

lágyan ömlő tánc

mely hirtelen pattan

és nyomtalanul tűnik

Te vagy az égő víz

tested nem tűr

érintést csak

érdeklődést.

célja nincs

csak a gyönyörszerzés

s újra kattansz

lobbansz, táncba kezdesz

és vonzod szemem

esőben sisteregve

szélben szuszogva

hidegben párától

ölelt hüvely tornácod

lankadatlanul

kívánja…

hogy meggyújtsa…

Habár te nem vagy olyan,

aki tűrné az ilyet,

mert szentebb , szebb

célokra vagy hivatva,

de szolgám vagy.

Te istenek ajándéka

nem azért kárhoztál

erre a mocskos földre,

hogy alattomos halandók

cigijét gyújtogasd.

ön-t-gyújtó

édesVonzalom

Mindig csak egy pillanat megkívánni valamit. Felfogod, részekre osztod, de mire ez végbemegy, már tudod,… hogy mivel állsz szemben és nem kívánod. Abban a minutumban, mihelyt elindul kezed-szád-… hogy tapasztaljon és jól lakjon: kielégíted a vágyaid és az már a mámor, más.…Az édes őrület az ismeretlenből ered, valami érthetetlenből…

Nem tudom, hogyan figyeltem föl rá, hiszen nem tűnt ki a tömegből. Ugyanolyan ruhája volt, mint bárkinek a teremben. Rajta is feszült egy picit a barna felső, megbolondítva pár jó pofa felirattal. Ráadásul a szöveg is oda vonzotta a szemet, ahova egy egészséges férfi szemnek tévednie kellett.

Eljátszottam a gondolattal, miközben szemem följebb vándorolt az izgatóan letisztult testen. Igen, eljátszottam a gondolattal, mi lenne ha…

[…]

Ha kibontanám olcsó világi csomagoló papírjából. Mennyei tökéletességét föltárnám és a szemetet gyűrötten félredobnám.

Mit szólna hozzá, ha megtenném? Először talán félénken és naivan tekintetével próbálná magán tartani érdektelensége hirdető tábláját, de utána biztos, hogy szóvá tenné illetlenségemet. Tiltakozna, de csak úgy bensőségesen.

Ha letépném róla emberi jelmezét és szenvedélyesen csókolni kezdeném, bizonyosra veszem, hogy zsibatag kitárná nekem magát. Átölelne… átölelném. Harapnám a tömör gyönyört, miközben ujjaim betelhetetlenül portyáznának eddig érintetlen csokoládé barna testén.

Aztán elérkeznék ahhoz a pillanathoz, amikor imába kezdenék: és Istenhez könyörögnék, hogy tegye nekem őt örökké. Tartsa meg nekem karamell ajkait ölembe, hogy sokáig ropogtathassam bőre mogyoró ízét.…S mikor el érek a belső csókhoz, mikor már nem vezet több út és csak egy pillanat kellene a teljes kielégüléshez…igen, mielőtt befejezném…befejezne engem…elégnék.

[…]

Ha kibontanám olcsó világi csomagoló papírjából, az enyém lenne. Ennek ellenére, mégis elhagyna…És igaza lenne!

Lépjen csak le! Úgyis elfelejtem én is! Úgyis megfogok kívánni valaki mást, akkor meg?! De az a másik pont ugyanolyan lesz, mint ő. Rajta is feszülős barna felső és jópofa feliratok fognak hízelegni!!! És éhes leszek, és nem tudok ellent mondani neki, mert látszik, hogy ő is kíván engem…

…Ő is kíván engem:Ahogy följebb csúszik egészséges férfi szemem:

Snickers…

[káromkodás], csak 89ft. Ezt nem hagyhatom ki. Biztos. Hogy akar engem és…nagyon olcsó. Igen. Igen. Igen!

„Jó ez a hely.” Állapítom meg magamban és tudom, hogy ha őt leveszem a polcról, egy bizonyos idő múlva újat fogok megkívánni közülük, de…

…de legalább egy mámornyi és őrült pillanatban csillapítni tudom éhségem….

Bevágom a bevásárló kosárba és a pénztár felé veszem az irányt.

És nem akarom megtudni, hogy miből készült.