|
|||
|
Elpazarolt szikrák
I. Én nélküled Te nélkülem. pedig neked mégis nekem. tiéd volt, enyém lett. a miénk volt, de elveszett.
II. Hitetlen a gondolat holtakat bolygat kételyt kelt és nem veszed észre ha melletted ébred...
III. Pocsolyába gyűjtik a könnycseppeket már ismerik a fájdalmas emlékeket. Fel-fel hasítva a sebeket osonnak az emberi szív belsejébe. Nem aggasztja őket az idő Már tudják mit hoz a jövő. Elmémbe kúszik szíved falja, szavaimban méreg csurran...
IV. Ártatlan szíved tiszta kezemben öntudatlan lüktet. Álmodozó szívem, még tiszta szemed öntudatlan gyilkosa. S te sem vagy ártatlan hisz lázadó szíved összefontad szívemmel...
V. tentelen nélküled téttelen melletted estelen ég veled testelen lelkeden lelketlen leszek
VI. lám lélek leszel lelkemen s tétlen testemen táncolunk és meghalunk egy kósza percben s feltámadunk a következőben
VII. sivár sívár tárul területed elébül s mit kapsz ebédül? kényes kenyeret’ tompa tálcádra s milyen kár vár rád? gyönge gyöngyök hibátlan hiányában szokatlan szolga leszel mellettem.
VIII. pillanatba sűrítem tömörítem szívem egy töredéke most kezedben csitul el. tömören: te vigasztalsz engem.
IX. Balszerencse? Istenemre, ilyen nincsen. Azt hiszem tévedsz. No már most Kérlek te fagyos Angyal: mondd el nekem, a balszerencse mit jelent?
X. s a gyémánt tó tükrén, lecsöppen egy könny csepp, s elmondja történetét:, hogy ő is itt született, egy gyémánt tóban az emberek szívében, az emlékek habjában ahol minden könny csepp gyémántból van…
XI. Add a szád csak egy csókra csillapítsd szívem éhségét. Add nekem lelked egy pillanatra hadd lássam lényed fenségét.
XII. Itt van a tűz a hang a látvány. Itt valaki űz a szád, a márvány. Isszonyú mágnes a szem, a lelked. Hatalmas kegy ha látlak kedves.
XIII. Tova suhan a fákon, a víztükrön táncol, majd megpine egy árnyékon, hogy gyerekesen tovább játszon. Én gyilkos Ahogy szemedbe nézek, te már értesz mindent. Nem kell előjáték, még bevezető sem, hisz mind ketten tudjuk: -ez egy eldőlt csata-. A szájharmónikát egy hirtelen mozdulattal fogom kicsavarni kezedből. Ellened fordítom. Mire felfognád szándékom legújabb formáját, már szádba erőltetem a hangszert. A másodperc apró része, hogy kezeid védekezésre emeld, de már késő. Gyorsabb voltam. A fém fölhasítja szájpadlásod és a nyelved bármennyire is próbál ellenállni, hiába. Az idegen test maga elött tuszkolva nyomja egyre lejjebb. A fém és a kemény műanyagból készült tárgy durva sebeket fog okozni. Teljesen fölhorzsolja, talán el is szakít pár apró eret a nyelő csődben. Akkor vér tódul be tüdődbe. Ennek hatására ösztönösen indul az öklendező reflex, amit ha elég erősen ingerelek, netán megmutatod a külvilágnak az epédet is. Igen, mindenképpen elkezdesz majd hányni. De a vérrel keveredő félig megemésztett ételmaradék nem jut ki teljesen. Csak a kézfejem mellett fog kicsapni, ahol utat talál magána. A fröcsögő mocsok teljesen bepiszkít, ettől csak még jobban fogom élvezni. Hatására élénk fantáziámban egy újabb kegyetlenség vetődik föl. Mégpedig, ha sikerül a szájharmónikád elég mélyre dugnom elszakíthatom a hangszálaidat is –amire oly büszke vagy titokban-. Gúnyosan mosolygok. Szenvedéseid láttán, valami eszelős őrjöngés vesz rajtam erőt és egyre hangosabban, durvábban kényszerítem rád az erőszakos halált. Elérkezem a csúcsponthoz. Kezeidet már nem tudni kontrolálni, csupán az ösztön vezet, ugyanúgy, ahogy a többi végtagodat is. Össze-vissza csapkodsz és tested teljesen megfeszül. Még küzdesz az utolsó pillanatokért is. De hiába. A harc az én javamra dől. Agyad megfullad, a vérkeringés leáll, még az utolsó görcsök megfeszülnek, aztán végleg elernyedsz. Meghalsz. Meg fogsz halni, és ekkor torpanok meg először. Ekkor tudatosul bennem minden, hogy mit tettem. Hiába fog elönteni a diadal érzése, mégis meglepődök és nem hagyom, hogy örüljek győzelmemnek. Hisz még nem tettem meg. De kérlek, nyugodj meg. Most még csak a gondolattal játszok, [...] de a harc eldőlt. Most még csak méregetlek, de már látom a szemeidben a szikrázó félelmet.[...] Újra józanul nézek szemedbe.[...] Vége. Remegve elteszed a szájharmónikát, addig én előkaparok egy cigit. -Micsoda méreg! De kell mindkettőnknek.- Tüzet adsz, mélyen letüdőzzük az első slukkot, aztán mégegyszer. Egymásra nézünk, és mégis te indulsz el, én pedig gúnyosan mosolygok a tükörben. Megint te győztél, de hogyan? |
